Dr. Prezivel (Dr. Németh Zoltán) és Kocsis Zsuzsával beszélgetek a Mental Health Summiten



Előadás címe: Beszéld magad mentálisan megállíthatatlanná

Az „élethosszig tartó tanulás” elvnél csak az „élethosszig tartó tanítás” hitvallás áll hozzám közelebb, ezért is szeretem szenvedélyesen a hivatásomat. Mert a folyamatos és következetes fejlődés a tréner és a coach szakma alapja. Talán éppen ezért a kommunikáció, az érzelmi intelligencia, a networking, az értékesítési és business behaviour tréningek az erősségeim.

“Messziről jövök…Nagyon…

És itt elsősorban nem a távolságra gondolok. Egy nehéz születés élménye indított el az önismeret útján. Mindent a meg nem értés generált, hogy miért nem bízom magamban és az emberekben, miért nem kötődöm és kapcsolódom, egyáltalán mi az a feltétel nélküli szeretet…?

’Húszas éveim elején egy terapeuta tette fel a nagy kérdést a születésem körülményeivel kapcsolatban, majd homlokomra csapva ráébredtem, hogy onnan datálódik a kihívásaim tömkelege.’

Ma már hálával gondolok a történtekre, mert ennek köszönhetően vagyok ma az, aki.

És kimondhatom, hogy meggyógyultam, feldolgoztam a történteket, de ehhez 36 év szükségeltetett, akkor született meg a nagyfiam, Zotmund.”

source

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE